Az életünkben folytonosan változnak a dolgok. Emberek jönnek-mennek, munkát váltunk, elköltözünk, kiteljesedünk vagy visszahúzódunk. Az életünk tele van olyan dolgokkal, amiket mi változtatunk meg, mert úgy érezzük itt az idő. Ilyenkor üdvözöljük, és szinte már alig várjuk az új dolgok beköszöntét.
Sok esetben azonban a változás szó szerint betör az ajtón és hihetetlen erejével teljesen elsodor minket. Ekkor általában kétségbeesünk, megijedünk vagy ha erősebb jellemünk van, akkor harcbaszállunk az eseményekkel. Ezeket a változásokat nem szeretjük, nem óhajtjuk, és szívünk szerint visszaküldenénk oda, ahonnan jöttek.
De vajon a változás rossz vagy jó dolog?
A változás az életünk folytonos részét képezi, de valahogy úgy tűnik, mintha kétféle lenne. A rossz változás és a jó. De mi a különbség? Valószínüleg a hozzáállásunk, mivel a jónak örülünk, a rossznak pedig nem. De ezek szerint mi csak a jó változásokért vállalunk felelősséget, mert azokat úgymond tudatosan hívjuk be. De akkor a rossz változások honnan ereszkednek alá, hogy beborítsanak a sötétség leplével? Valaki pikkel ránk, vagy rossz lapot húztunk?
Amikor engem kirúgnak az állásomból, az nekem egy rossz változás, mert nem lesz pénzem kajára. De a másik lány, akit felvettek a helyemre, neki ez egy jó változás, hisz mostantól lesz pénze kajára. De akkor a változásnak két arca van, és ha a hátsó fele néz felém, akkor megszívtam? És ha esetleg később kapok egy sokkal jobb állást, akkor az eredeti rossz változás mégis jó változás lesz?
Úgy tűnik inkább, hogy a változás maga talán semleges; sem nem jó, sem nem rossz. Csak úgy van. Mert az éjjelt váltja a nappal. De megkérdezzük-e, hogy miért? Kiabálunk-e esténként, amikor a Nap lenyugszik, mert nekünk még jó lenne, ha tartana a nappal? Nem. Vannak tehát azok a változások, melyeket egyszerűen elfogadtunk, még ha nem is igazán szeretjük vagy alkalmasak néha.
De akkor ki a fene felelős a változásért a mi életünkben?
Az eredeti példánkból úgy tűnik, hogy ha valamit szeretnénk megváltoztatni az életünkben, akkor tudatosan teszünk érte. Ha fogyni akarunk, akkor diétázni és sportolni kezdünk. Ha spanyolul szeretnék tudni, akkor könyveket veszek, és tanulni kezdek. Ha nem szeretem magamban, hogy könnyen pipa leszek, akkor meditálást és ellazulást fogok az életembe beiktatni.
De mi van akkor, ha ugyebár kirúgnak az adott állásomból, és semmi okom nincs, hogy üdvözöljem ezt a változást. Hisz minek is kéne ebben örülni? Nincs pénzem, nem tudom fizetni a számláimat, a gyereknek nem lesz nagyobb cipője, elárverezik a lakásom, egyszóval bakker ez egy nagy kövér rossz dolog az életemben. De akkor miért töténik? És ki a felelős érte?
A változás akkor jön, amikor a valami vagy valaki elér egy bizonyos szintet, ahol megreked, és így egy külső, (vagy remélhetőleg) belső impulzus által megindul az energia áramlása, és beindul a változás. És ahogy az apály és dagály, a nappal és az éj váltják egymást, ugyanígy váltakozik az életünk áramlata is.
A változás tehát mindig jön, csak ha szeretnénk változni, akkor belsőleg magunk indítjuk be az eseményeket, és így örülünk neki, és teszünk érte. Mindeközben a külsőleg érkező változás úgy tűnik, hogy tőlünk függetlenül következik be, de valójában ezt is mi magunk hívjuk. Mi magunk, mondhatjuk úgy, hogy tudattalanul, de mi magunk vágyjuk a változást, hogy az életünkbe több harmóniát, sikert és boldogságot hozzunk. Hogy fejlődjünk, és kiteljesedjünk. Csak éppen sokszor milliónyi dolog tart minket vissza attól, hogy lépjünk, ezért az élet elénk siet. Beindítja az eseményeket, és így megindul az energia. A változás eléri az életünket, és ekkor már ha akarjuk, ha nem, de mindenképpen eltol minket a következő állomásra.
De miért is jó akkor nekünk ez a változás dolog? Ki és miért is akarna változni, ha egyszer ez ennyi rosszal és nehézséggel jár együtt?
Akkor nézzük meg a nem változás felől a dolgot. Megbetegedünk, de nincs változás. Nincs remény a gyógyulásra, hisz minden örök és állandó. Nincs gyermekünk. Nem is lesz, hisz nem változik semmi. Unjuk a munkánkat, de tutira életünk végéig itt fogunk küszködni, hisz állandóság van. Sosem öregedünk.. melyik kort választanánk örök korunknak? Melyikről mondanánk le? Nincsenek évszakok sem, hisz az időjárás is állandó. Nincs születés és nincs halál. Nincs ébredés és nincs elalávás. Nincs nappal és nincs éjszaka. Állandó mozdulatlanság van. Ebből vajon mi származna? Lenne-e örök és végtelen csak jó, egy mozdulatlan világban, ahol nincs erő, ami beindítja a mozdulatot, nincs vágy, ami megihlet, nincs jövő, mert nem mozdul a tér. Változás nélkül nincs semmi, azaz csak a végtelen állandó semmi van. S lehet, hogy nem lenne „rossz”, mármint, amit mi annak titulálunk, de a vágy sem lenne meg, hogy a jobb vagy más felé törekedjünk... semmi belső inspiráció, ami megteremti az erőt, hogy valami újat, jobbat vagy másmilyet teremtsünk. Egyszóval minden élet alapja a változás, így ellenállni nincs értelme. Ha valami biztos, akkor minél előbb fogadjuk el, annál gyorsabban jutunk ki a napfényre.
Tehát, ha eljutottunk erre a pontra, hogy bizony van változás, és mostanság nagy V-vel és sebességgel ér el minket, hogyan is tudnánk megzabolázni az erejét? Hogyan is vehetnénk kezünkbe kis csónakunk evezőit, hogy a hatalmas hullámokat legalább meglovagolhassuk, és ne folyton alulról pislogjunk felfelé?
Megdöbbentő lesz a válasz, és ellentmond minden józan eszünknek. Fogadjuk el. Hagyjuk. Engedjük el a kontrollt; hagyjuk, hogy a csónak, ami amúgy is vízre van tervezve magától ússzon a felszínen, követve az áramlás ütemét és lüktetését, összhangban a maga természetével, és nem veszettül kapálózva az evezőkkel, belső félelmeink , védelmi üzemmódunk és beidegződött kondícióink hatására.
A változás itt van, és örök társunk is marad. Egy dolgot tehetünk, elfogadjuk a létét, és megpróbáljuk követni az ütemét. A szörfös akkor tud meglovagolni egy hullámot, ha stabilan áll a deszkán és együtt áramlik a tengerrel. Ha kezeivel vagy lábaival kapálódzik, akkor biztos, hogy víz alá kerül. Ezt tanuljuk most mi is. Emberi életünk minden területére az lett belenevelve, hogy a változás rossz, félelmetes, biztosan csak nem akarom dolgokat hoz magával, és úgy amúgy is valami, amitől óvakodnunk kell, és rettegve bujkálnunk előle.
De hát akkor csak hagyjuk? Ne is evezzünk meg semmi, csak kapaszkodjunk és bízzunk valamiben vagy valakiben?
Ne az embereket, a dolgok kimenetelét, a nemlétező jövőt, az el nem érkezett gondolatokat és tetteket próbáljuk irányítani! Nem. Az áramlást, és annak az erejét tudjuk mi magunk beállítani azátal, hogy figyelmünket az örökké áramló létre fordítjuk, és figyeljük életünk jelzéseit, testünk csendes szavát, lelkünk noszogató üzeneteit, és követjük az utat, amit belsőnk súg. Ez az egyetlen út, amit járhatunk, mert habár arra neveltek minket, hogy csak egy test vagyunk, és ez csak egy bolygó és ez csak egy élet, a valóságban sokkal több dolog irányítja az életünket, mint a mi kis emberi részünk. És ezzel akkor szembesülünk, amikor olyan történik, amit nem akarunk, amit egyáltalán nem üdvözlünk és semmilyen hatást nem tudunk rá gyakorolni. Csak úgy történik velünk. És mivel nem értjük, ezért amikor valami ismeretlen, nem várt, nem akart dolog történik lefagyunk; majd ellenállunk, kapálózunk, szitkozódunk és vergődünk, mert fogalmunk sincs mi történik, és leginkább miért. Miért velem? Miért én? Miért, miért, miért? Ez az a pillanat szinte mindenki életében, amikor a rengeteg miértet követő néma csendben végül megadjuk magunkat és végre elfogadjuk azt, ami van. Amikor a rengeteg fájdalom, düh, értetlenség és a hihetetlen erős kontroll utáni vágy, együttesen robban ki egy hatalmas sírás, dühkitörés vagy teljes elfáradás folyamán, és a hirtelen jött hűvös megadásban végre kiáramlik a rengeteg elfojtott energia, és végre beindulhat a változás ereje. Nem kell, hogy szeressük, nem kell, hogy értsük, és nem, nem kell egyetértenünk, de el kell fogadnunk, mert már itt van, és kész. Ekkor, ebben a szent megengedő térben jön majd a könnyebbség, a megszabadulás, a kiáramlás és a valami új érkezése.
Fordítsunk hát most egy nagyot együtt a világ kerekén, és kezdjük el latba venni az életünket, személyiségünket, kapcsolatainkat, munkánkat, egyszóval mindent, ami minket alkot, és nézzük meg hol és milyen változások érkeztek, vagy láthatóan fognak érkezni a jövőben. Mik történnek? Mit okoznak? Mit alakítanak? Mit mutatnak? És hogyan fogadjuk? Barátként vagy ellenségként? Vendégként vagy megszállóként?
Üdvözöljük a változást az életünkben, az itt és mostban, hogy minél könnyebben és gyorsabban juthassunk el végre a „minden jó és szép” szakaszba. Mert a végén tényleg minden hupikék.
by ElsaSol - Mindennapi Tudatosság 2018. 02.10.
mindennapitudatossag.com
Fb. Mindennapi Tudatossag
foto:pinterest
