A világunk tele van ellentéttel, melyeket az emberi agy sokszor abszolúte nem tud feldolgozni. Számtalan esetben kerülünk szembe olyan szituációkkal, amikor úgy érezzük, hogy megvádolnak, vagy pont, hogy habár igazunk van, mégis megcsorbult büszkeséggel, de félre vagyunk állítva.
Az emberi konfliktusaink nagy százaléka amiatt alakul ki, hogy mindenki teljesen különböző, de rendkívül magabiztos a saját hitvilágát tekintve. Hányszor találkozunk olyan emberekkel, akik olyan csökönyösen hisznek valamiben, hogy még ha lerí is, hogy nem klappol, mégis teljesen lehetetlen, hogy konszenzusra jussunk velük. Mert ők jobban tudják.
Sajnos a világot pont az ilyen „jobban tudjuk” emberek irányítják, akik mind meg vannak győződve arról, hogy az ő útjuk a helyes, még ha beledöglünk is. És a mi oldalunkról nézve, még ha nekünk is van igazunk, és mi is tudjuk jobban, a világ úgy tűnik nem változik emiatt. Tehát mit is ér az, hogy igazunk van? Számít valamit az, ha én jobban tudom, és nekem igazam van akkor, ha például vitába keveredek valakivel? Változtat valamit a másik félen vagy esetleg a szituáción a biztos tudat, hogy az igazság oldalán vagyok, ő pedig nem?
Elnézve a történelmünket, ahol mindig mindenki meg volt győződve az igazáról, sok jót nem tudunk felmutatni. Bárki is hitte azt, hogy az ő útja a jó út, az emberiség na és persze a bolygó sosem járt valami jól. Minden háború pont az ellentétek miatt tört ki vagy tartott ki olyan sokáig... mert az mindkettő biztos volt benne, hogy a másik rosszul tudja, rosszul teszi, és ő, azaz a jó oldal harcol ellene. De valójában érdemes-e harcolnunk? Lesz-e valakinek igaza?
Kinek van igaza?
Nézeteltérésem van az egyik kollégámmal. A dolog az én szemszögemből nézve az ő hozzáállása miatt alakult rosszul. Ő ennek ellenére engem vádol, mondván, hogy az én hibám volt. Vajon melyikünknek van igaza? Két barátnő összeveszik, mert az egyiknek szüksége volt egy kis támogatásra, de a másik nem érezte, hogy segítenie kellene, mondván senki nem kérte. Melyiküknek van igaza?
Mindkét esetben azzal állunk szemben, hogy a mindkét fél úgy érzi, hogy neki van igaza és a másik téved. De kivel értünk egyet? Szituációtól függetlenül általában mindenkinek van véleménye mindenről. Amikor egyetértek, akkor támogatom az embert, dolgot, elvet; ha azonban nem értek egyet, máshogy gondolkodom az adott helyzetről, akkor ellenzem. De mi van akkor ha ez nem egyértelmű? Mint az ilyen emberi kapcsolatok szintjén mindennapos vitákban... akkor vajon mi a helyzet?
Sajnos ez nem kétirányú utca. Ha nekem igazam van egy adott kérdésben, akkor neked biztosan nincsen. Úgy tűnik, hogy mindenképpen csak az egyik félnek lehet igaza, és a másik látja rosszul. Az én igazam csak a te nem igazad fényében állja meg a helyét. Tehát ahhoz, hogy igazam legyen, szükségem van valakire, aki téved. És pont fordítva is: ha én tévedek, akkor az azt jelenti, hogy neked van igazad. Szóval mindenképpen szükségünk van egymásra, mert a másik nélkül nem állná meg a helyét ez a fogalom. Vagyis ismét a szemszög az, ami eldönti a kérdést. Az én szemszögemből nézve én nyilván az igaz oldalt képviselem, pont úgy, ahogy a másik az ő igaz oldalát képviseli. De akkor ha mindkettőnknek igaza van a saját oldaláról nézve, akkor ki maradt a hibás?
Mintha megborult volna az elméletünk. Eddig mindenképpen volt egy fény és egy sötét, egy igaz és egy hamis, egy bölcs és egy ostoba. De ha mindkét fél a fény, az igaz, a bölcs, akkor kinek vagy minek a tekintetében lettek ők az igazak? Nem maradt senki, aki az ellenpárt képviselje... ajajajjj, akkor kinek van igaza??? Van egyáltalán akárkinek igaza?
Sajnos a válasz az, hogy nincs. Nincs egy igazság. Nincs egy út. Nincs csak egy helyes megoldás. Minden ember szuverén lény, saját belső értékekkel, melyek az életeik folyamán fokozatosan kiépítették azt a valakit, aki ő ma. És én meg én vagyok. A saját belső világommal, tapasztalásaimmal és félelmeimmel. A saját igazságaimmal.
És mi az igazság?
Mindaz, amit én igaznak vélek. Mindaz, ami szerintem helyes. Minden, ami nekem fontos vagy értékes. Az én világom, az én igazságom. Az én igazam. És pont ezért lehetetlen még egy olyan embert találnunk, aki pont olyan, mint mi. Pláne, hogy ha pont olyan lenne, akkor neki is mindig igaza lenne meg nekem is, hisz pont ugyanazokban hiszünk vagy pont ugyanazokat utasítjuk el.
Tehát senkinek nincs igaza. Vannak alap emberi értékek, melyeket megpróbálunk alkalmazni hét milliárd ember részére, de sikertelenül. Gondoljunk csak a vallásra, ahol mindenki azt hiszi, hogy csak az ő istene az igazi, és a többiek mind tévednek. De mindegyik istennek emeltek szobrokat, építettek szentélyeket és milliók kántálják a nevük... de akkor kié az igazi? Vajon a görög istenek már nem istenek, mert senki nem imádja őket? Vagy akkor ők voltak az igaziak, és most több igazi is van?
Nem, sajnos egyiknek sincs igaza vagy mindegyiknek igaza van. Ahogy korábban megbeszéltük: az egyik igazához kell a többiek nem igazsága. És ezt lehetetlen kivitelezni. Nem lesz sosem csak egy igazság, és nem lesz csak nekem igazam.
De akkor mi dönt?
Nyilván a többség, nem igaz? Lesznek dolgok, amikben igazam van, mert a többség szerint igaz, helyes, normális, így ha azt követem, akkor az „ igazunk van” csoporthoz fogok tartozni. Ha olyan utat választok, amit kevesen vagy senki sem követ, akkor nyilván az lesz a helytelen út, hisz mindenki a másik irányba tart, ráadásul egyetértésben.
De akkor mi van az újításokkal? Mi van a reformokkal? Mi van azokkal, akik szembemennek a többséggel és valami újat hoznak be, amit utána beteszünk a közösbe? Mint Einstein vagy Kant vagy Heidegger? Vagy Tesla? Az ő igazuk mitől lett a közös igazba beleforgatva, ha eleinte a rendhagyókhoz tartoztak és olyan hitet követtek, amit senki más, és még csak el sem volt fogadva?
A többség ugye. Minél többen hisznek egy adott dolgot igaznak vagy helyesnek, annál többen támogatják ezzel a hittel, és ezen energiák összeadódnak és létrehoznak valamit, amit úgy hívunk elv. Az elveink. Az értékeink, az igazságaink. A mi igazunk. A többiek nem igazával szemben.
Tehát úgy tűnik, az egyes emberek közös igazsága teszi ki az emberi igazságaink nagykönyvét, melyet az emberi értékek alapjául felhasználunk... legalábbis megpróbáljuk.
Amikor tehát azzal kerülünk szembe, hogy valakinek igaza van, akkor legyünk belátóak. Ne felejtsük el, hogy mindenki a saját igazságai alapján ítéli meg, hogy neki mi fér bele és mi nem. Minden ember maga dönti el, hogy az igazság, melyet annyira támogatott, vajon meddig tart ki. Az esetek többségében nem biztos, hogy kiegyezhetünk. Ha valaki meg van győződve az igazáról, hagyjuk. Ameddig ennyire szigorúan ragaszkodik, úgysem lehet semmit változtatni... és nem is kell. Mindenki a saját útját járja, saját leckéket tanul és így teljesen szubjektív minden tekintetben.
Az igazság attól igazság, hogy mi hiszünk benne. Ha megváltozunk, az igazság is változhat. Legyünk hát rugalmasak, és merjük belátni, hogy másnak is lehet igaza... a saját életében legalábbis mindenképp.
Szeretettel, Elsa.
Elsa Sol Mindennapi Tudatosság 2018.08.20.
regi: mindennapitudatossag.simplesite.com
fotó: pinterest
