Amikor kritikával vagy véleményezéssel találjuk szembe magunkat, akkor az egy remek lehetőség arra, hogy jobban megértsük önmagunkat. A vélemény, amit hallunk, árulkodó. Amit az illető mond, az az ő saját megélése és tapasztalása valamiről, amivel ő maga szembesül. Az, hogy mi mit gondoltunk, mondtunk vagy tettünk, nem mindig lényeges; mindenki a saját szemüvegén át nézi a világot, így arra reagál, ami benne megvan, és nyilván elsétál azok mellett, amik nem hatnak rá, azaz nincsenek meg benne. Ha haraggal vagy dühvel reagál, akkor valami olyat mutattunk neki, olyat látott, olvasott vagy hallott általunk ami őt reakcióra késztette, amivel ő együtt rezonál, ami benne megvan (rejtve vagy nyíltan is akár.)
Ám a mi reakciónk a sajátunk. Ahogy reagálunk egy kritikára, az rólunk mutat valamit. Ha reagálok, akkor bennem is megvan; akkor bennem ott van valami, amit megérint a vélemény. És ahogyan reagálok, azaz haraggal, dühvel, támadóan, védekezve, az mind rólam mutat valamit, valamit, amit magamban hordok. Ha pedig negatívan érint, ami gyakoribb, akkor ideje magunkba mélyebben belenézni, és megvizsgálni, miért is reagálok. Ki vagy mi az, ami bennem ezt az érzést tartja. Mi okozza? Egy régi seb? Egy el nem felejtett mondat? Egy tett, amit szégyellünk? Traumák, amiket átéltünk? Mit vált ki? Haragot, dühöt, félelmet, aggodalmat? Mert mi is csak a saját szemüvegünkön keresztül érzékeljük a világot, így minden ami bennünk van, azzal szembekerülünk.
Ha valaki negatívan véleményez, és ez bennem haragot vált ki, akkor az azt jelenti, hogy bennem harag van. És tökmindegy, hogy ma vagy holnap, Juli vagy Pisti vagy egy vadidegen, de bárki és bármi kiválthatja, hisz a harag bennem tartózkodik, szunnyad és piheg, amíg egy adott ember vagy szituáció be nem bikázza. És akkor mit csinálunk? Haragszunk a dologra, emberre vagy szituációra, aki-ami ezt tette velünk, pedig lehet, hogy másokban nem vált ki semmit, vagy teljesen más dolgokat vált ki. Akkor ki követett el ellenem valamit? Lehet, hogy a másik csúnyán szól, lehet, hogy bántani akar, de az is lehet, hogy nem is akarna bántani, csak ilyen a stílusa, vagy pedig a legvalószínűbb, hogy mivel benne nincs meg ez a dolog, ezért benne egyáltalán nincs semmilyen szándék sem, csak mond valamit... de én csak akkor reagálok, ha bennem is ott van; ha bennem nincs semmi ilyesmi, akkor nem is fogok reagálni. Ergo, engem nem érint.
Minden reakciónk egy jelzés önmagunk felé. Van bennem egy seb, egy régi emlék, egy elfojtott érzés, és amikor ezzel szembekerülök, akkor bumm, már elő is bukkan... fájdalomként, haragként, félelemként, védekező reakcióként vagy egyszerűen csak egy kissé ironikus vagy éppen nyers visszavágásként.
És a megoldás nem az, hogy akkor nem reagálok, és attól tudatosabbnak és nagylelkűbbnek tűnök! Ez csak egy színjáték, amiben ismét az egónk a főszereplő, ahol nagyobbnak érzi magát, mert ha nem reagál nyíltan, akkor többnek is érzi magát, hisz ő nem alacsonyodik le oda, hogy válaszoljon... ám azért belül van mit mondania...
És ez szép és jó, csak éppen egy színjáték kifelé, és nem visz minket tovább. Mert belül valami csak megmoccant... és érezzük is, ahogy az egó jobbnál jobb visszavágásokat dobál be a fejünkben. Belső vagy külső reakció, az egónak egykutya.
A megoldás a szembenézés. Megtalálni azt a valamit, ami az érzést bennem tartja, és azt feloldani. Ha megtisztítjuk azt a valamit, ami bennünk a fájdalmat, haragot, féltékenységet stb-t tartja, és elengedjük, akkor az onnan kiürül, és nem marad semmi, ami tartaná már. Már nem fáj, ezért nem is okoz fájdalmat, ha szembekerülök vele. És nem reagálok már... és nem azért , mert tartom magam, vagy visszafogom magam, vagy mert menő vagyok, hanem azért, mert már nincs bennem, így nem rezonál velem, nem indít be semmit, és nem is okoz semmilyen negatív érzést többé.
Minden vélemény és kritika egy tükör, melyben önmagunkat látjuk. Azon részeinket, amiket nem szeretnénk látni... de az Út nem kiskapukkal halad előre, hanem egyenesen keresztül. Mélyen bele, le az aljára, és onnan vissza a magasba.
Aki megmássza önmagát, az ismeri önmaga mélységeit és magasságait... aki csak a csúcson ücsörög, az sosem járt még igazán mélyen. Ne félj szembekerülni önmagaddal, és ne félj a reakcióktól sem... ha reagálsz, akkor csak dolgozz rajta, és szépen engedd ki. Ha pedig már nem reagálsz, akkor légy büszke magadra, mert megtisztítottad magad, és nem maradt bent más, csak Fény és Szeretet.
Szeretettel, Elsa.
Elsa Sol - Mindennapi Tudatosság 2018.09.13.
mindennapitudatossag.com
rági: mindennapitudatossag.simplesite.com
fotó: pinterest
