Egy borús nap reggelére, amikor mindenki hagyjon békén - A Lélek sötét éjszakája

Elsa Sol
2022-02-13
Felébredés

Vannak azok a napok, amikor semmi se jó. Amikor nincs kedvünk semmihez, amikor dühösek és frusztráltak vagyunk, haragszunk még ha nem is tudjuk, hogy pontosan miért. A Felemelkedés nem csak rózsaszín felhőkön ücsörgés lótuszülésben, miközben az angyalok hárfáznak körülöttünk, mi pedig emelkedünk a Fénybe. Amikor minden rossz, amikor mélyen vagyunk, akkor semmi nem elég, semmi nem vigasz. És akkor olvassuk, hogy fény meg áldás, meg ki mindenki, mi mindent él meg, és úgy érezzük, kész, vége, nem tartunk sehol, nem érdemes, meg úgy amúgy is, sötét és borús és elééég! A Szeretet az út, igen, csakhogy ahhoz, hogy érezzük a szeretet, hogy hassanak a szavak, ahhoz dolgoznunk kell magunkon... méghozzá a nemszeretem részeken. Ezt úgy hívják a Lélek sötét éjszakája, és a nevével ellentétben nem feltétlenül jelent egy éjszakát.

A Felemelkedés egy folyamat, és ezért elkerülhetetlen, hogy a sok magasan rezgő nap ellenére is becsússzon pár olyan, amikor inkább csak elbújni van kedvünk. A legtöbb ember ezt nem meri elmondani, vagy felvállalni, mert milyen Ébredező vagyok én, amikor harag dúl bennem, és szomorú vagyok, és a rezgésem a béka feneke alatt nyugszik csöndesen, pedig hát én alkotom a valóságom, és ha alacsonyan rezgek, akkor ezt vonzom be, tehát bakker?! Pedig aki azt állítja, hogy úgy halad(t) végig az Úton, hogy nem volt depressziós vagy szomorú vagy haragos, vagy robbanás közeli állapotban, az nem mond igazat.

A Felemelkedés alatt hihetetlen mennyiségű energiát fogadunk magukba; ez az energia emel minket, minden szervünket, sejtünket, az egész Minket. Ahogy emelkedünk, az alacsonyabb dolgok is kibukkannak. És mik azok? A haragunk, a szomorúságunk, a letargiánk, a betegségeink. Az összes félelmünk és sötétségünk. És mivel ezerszer éltünk már, ezer millió életet is megtapasztalhattunk, így igen, van minek felbukkanni. És kell, hogy feljöjjön, mert így tudunk velük szembesülni, feloldozni őket, és visszavonni Önmagunkba. És ki kell tisztítanunk, ez az egy út előre. Ráadásul ez egy önismereti utazás, úgyhogy fel kell fedeznünk dolgokat... ahhoz pedig ásnunk kéne, de, és itt a bónusz, ezek mind már itt vannak szemmagasságban. Nem kell kutakodni, hogy miért érzem ezt, mert itt van, és most szembe is tudok nézni vele.

Amikor minden szar, amikor eleged van, akkor tudd, nem vagy egyedül. Tudd, hogy ezrek és milliók ébrednek együtt, és habár az Út mindenkinek sajátja, a kövezete hasonló.
Mindenki, aki Ébred, az megtapasztalja a magasságot, csakúgy mint a mélységet. Mert a mélyből tudunk felemelkedni. Mert a mélység maga mi vagyunk, és együtt emeljük Önmagunkat... mindenestül. A mindenki, aki valaha voltunk, most visszatér abba, akik ma, itt és most vagyunk. Vannak ezek az időszakok, amikor alacsonyan vagyunk, amikor minden borús, de ez is kell. Ekkor tisztulunk, ekkor integrálunk, ekkor elengedünk, ekkor transzformálódunk igazán. És azokban a pillanatokban, amikor elismerjük a sötétet is magunkban, amikor felvállaljuk, hogy szembenézünk mindazzal, amit nem szeretünk magunkban, akkor történik a csoda. Akkor történik meg a változás, az igazi fejlődés. Az ön-ismeret.

Úgyhogy ha legközelebb egy ilyen napra ébredsz, akkor tudd, ez ma a Te nagy napod. Ez az a nap, amikor lehetőséged van meghaladni Önmagad, és lépni egyet előre, még Teljesebbé válni. Éld meg ezt is, engedd fel az érzéseket, emlékeket, éld át az érzéseidet, ahogyan jönnek. Engedd ki mind, öleld át Fénnyel és Szeretettel, bocsáss meg mindenért, amit tettél, és tettek ellened, és engedd el. Fújd ki mélyen minden sejtedből. Öleld meg azokat a darabokat, akik tartották benned az érzéseket, és engedd őket vissza Önmagadba. Érezni fogod, ahogy felszabadulsz, ahogy megnyugszol és egyre Teljesebbé válsz.
A sötét, csak azért sötét, mert mi úgy döntöttünk. Itt az ideje, hogy azt is fény borítsa, és az is ragyogjon.

Nézz szembe önmagaddal, nézz szembe és engedd át magadon mind. Ez az út. Ez segít. Ez változtat. És igen, a borús napok után megint fényes napok jönnek. És minél többet tisztítunk meg magunkból, annál kevesebb borús napra ébredünk.

És ha úgy érzed, ma nincs erőd vagy kedved önmagadba mélyebben elmerülni, akkor az sem baj! Akkor engedd meg magadnak, hogy csak pihenj és kuckózz. Engedd meg magadnak azt a napot, amikor nem csinálsz „semmit” csak elvagy, csak tévézel, csak olvasol vagy alszol. Amikor 3D-s vagy, és ez épp elég is mára. Engedd meg magadnak a nemtevést, mert ha kívülről úgy is tűnik, benned akkor is történik a változás...csak engedd magad lenni, és légy az, aki ma lenni szeretnél!

Áldás a felhőkre, melyek megtanítanak arra, hogy mekkora kincs a Napfény!

Szeretettel, Elsa.❤️


Mindennapi Tudatosság - 2018-09-09.

mindennapitudatossag.com
mindennapitudatossag.simplesite.com
fotó: pinterest

Elsa Sol

Sziasztok, Elsa vagyok...  Író, Tanuló, Ébredő, Fénymunkás, Gyógyító, Szabad Lélek

Mindig is spirituális voltam, de igazán 2018-ban kezdtem el írni a Felébredésről és a bolygón érezhető változásokról. Lelkesedésem nem csökkent, néha lassultam, néha száguldottam, de kitartóan haladok. Azóta számtalan lélek csatlakozott az Úton, és cikkeim száma egyre dúsul.

Ha Te is ébredsz, ha Te is változol, ha Te is változást akarsz, tarts velem az oldalon, merülj el a cikkek mélységeibe, és remélem jól érzed magad, válaszokat és segítséget találsz.

Szeretettel, Elsa.

Kapcsolódó cikkek